| Találatok:57
1|2|3|forw
Cégadatok :
Megtekintve: 116487

service description:

Hotel EUROGAJ, Ravni Gaj a sumadiai Ljubity faluban található nem messze a Kragujevac - Kraljevo - Csacsak regionális úttól.

Az elmúlt egy évben ebben az objektumban jelentős inveszticiók történtek, továbbá elkezdtük egy turisztikai-sportközpont kiépitését is.
Kiépitettünk egy új hotel-részt, ahol 12 lukszusapartman található, valamint teljesen felújitottuk a már meglévő 20 szobát.
Minden szoba rendelkezik saját fürdőszobával, TV-vel, telefonnal, légkondicionálóval és Wireless vonallal.
2011-ben kiépitettünk egy nyitott fürdőmedencét amelyhez szauna is tartozik, valamint két nyitott teniszpályát.
Jelenleg folyamatban van egy nagy étterem kiépitése, 2012-ben pedig tervben van egy sportpálya kiépitése, konditerem, etno étterem és még egy nyitott medence kiépitése.
Hotelünk a nyugalom oázisaként biztonságos hátországot jelent a bennünk élő felfedezőnek, kapcsolatot teremt a vadon és a kultúra, valamint a szív és az értelem között - ez az élmény teljesen megváltoztatja a pihenésről, kikapcsolódásról, sportolásról alkotott képünket.

Látogasson el hozzánk és bizonyosodjon meg, hogy az EUROGAJ hotel egy földi paradicsom, ideális hely, hogy kikapcsolódjon és megpihenjen a mindennapok fárdalamaitól.

az ön képei:

a Béke Oázisa
Apartmanok
apartmanok fürdőszobával
csukott medence
edzőterem
edzőtermek
fenyők
fitness központ
fitness rekreáció
fogadás szervezés
forrásvíz
fürdő
gyógyfürdő turizmus
Cégadatok :
Megtekintve: 223077

service description:




VILLA MITIC

Szeretnénk Önnek bemutatni négycsillagos villánkat amely egyben az első leszkováci MEDIA SPA KÖZPONT.
Ez a luxuslétesitmény a következő szolgáltatásokkal rendelkezik:
sóbarlang, sószauna, finn szauna, gőzfürdő, fürdés tengervizben, vizalatti masszázs, hidro masszázs hátra és lábra.
14 szobával, két lux apartmannal és ún. prezident apartmannal rendelkezünk. Minden szobához tartozik a SPA és WELLNESSZ központ használata.
Minden szobában van klimaberendezés, fürdőszoba, digitális TV, vezeték nélküli internet, telefon.
A hotel rendelkezik zárt parkolóval, gazdag italkinálattal és kiváló ételkülönlegességekkel.
Bizonyosodjon meg személyesen, hogy kinálatunk a legkiválóbb Leszkovácon és a környéken.

VILLA SALT

Cégünk speciális sók behozatalával, feldolgozásával és forgalmazásával is foglalkozik. Ezek a sók széleskörűen alkalmazhatók a gyógyászatban, kozmetikában, a SPA és WELLNESSZ központokban.
A Holt tengeri sókat Izraelből, a Himalájai sókat pedig Pakisztánból a közismert Carachi bányából hozzuk be az országba.

MIVEL MÁR RÉG MEGINGOTT A HITÜNK A "GYÓGYSZEREKBEN", ITT A LEHETŐSÉG, HOGY A TERMÉSZET ÁLTAL NYÚJTOTT GYÓGYMÓDOKAT VÁLASSZUK.
ÁPOLJA, KÉNYEZTESSE ÉS GYÓGYITSA MAGÁT AZ EGYEDÜLÁLLÓ SÓTERÁPIÁKAT NYÚJTÓ STÚDIÓNKBAN.

A VILLA SALT TERMÉKEI:
* tengerviz
* himalájai piling sószappan
* himalájai só
* himalájai porsó
* vukanikus szumporos só porban és sziklák
* havai sumporos sósár - agyag
* korallsó
* korall sóhomok
* holt tengeri piling
* holt tengeri só - tablettákban
* perzsiai sötétkék só
* himalájai kristály só


EGYIK KIEMELKEDŐ MINŐSÉGŰ TERMÉKÜNK A
ZÖLD SÓS SÁR, amely rendkivüli hatással van szervezetünkre.

GPS/coordinates address: 42°5929"N 21°5542"E

az ön képei:

alternatív kezelés
alternatív kezelési módszerek
Apartmanok
apartmanok Leszkovácon
arc és test ápolási kozmetikumok
egészségügyi turizmus
elszállásolás Leszkovácon
fekete vulkánsó
fin szauna
gyógy sár
Gyógyitó sár
haloterápia
haloterápia.
himalájai piling só porban
himalájai piling szappan
himalájai sókristályok
himalájai sótéglák
Holt Tengeri só
Holt tengeri só tablettákban
HOTEL
hotel szállás
hotel hotelek
Hotelek
Hotelek Leszkovácon
Hotelek Leszkovacon
hotelek Szerbia
Hotelek Motelek
hotels Szerbia
klimatizált apartmanok
kongresszusi turizmus
korál só
kozmetika
kozmetikai termékek
Leszkováci villák
panzió
serbia hotels
só mint gyógykészitmény
só terápia
sóbarlang
sóbarlang Leszkovácon
sókészitmények
sós szoba
sószappan
Sószauna
Sószobák
Sószobák Szerbiában
sóterápia
SPA központ
Szállás és turisztikai cég
Szállás turisztikai vállalkozás
szerbiai hotelek
tengerviz fürdők
Természetes alapú kozmetikumok
Cégadatok :
Megtekintve: 90625

service description:

Különböző nagyságú, különféle szinű , hangulatú és stilusú apartmannal rendelkezünk.

IMPER I.M.D. a következő kinálattal rendelkezik:

* négyágyas szobával
* háromágyas szobával
* két kétágyas szobával
* aperitiv bárral
* TV teremmel
* biztositott parkoló (10 jármű részére)
* biztonsági szolgálattal

Minden szobában van mini konyha hűtőszekrénnyel, TV és fürdőszoba.
Minden szoba klimatizált.





KONTAKT
018/522-756
063-411-515
prenocistei.m.d@live.com
www.prenociste-nis.rs

az ön képei:

Apartmanok
apartmanok fürdőszobával
apartmanok fürdőszobával minibárral és CaTv-vel
apartmanok Nis
éjszakai szállás
hotel szállás
hotel hotelek
Hotelek
hotelek Szerbia
Hotelek Motelek
hotels Szerbia
klimatizált apartmanok
lakások apartmanok garzonok
serbia hotels
szállás hotelben
szállás hotelekben
szállás Nis
Szállás turisztikai vállalkozás
szerbiai hotelek
Cégadatok :
Megtekintve: 130979

service description:

Hotel Kragujevac.
3 csillagos hotel a szigorú városközpontban, egy atraktív helyen a sétáló övezetben.
Közelben posta, bank,taxi állomás. Már évek óta egy fontos szimboluma vagyunk a városnak.
Számos fontos rendezvény helyszinéül szolgáltunk. magán és üzleti rendezvényeknek egyaránt.
Minden vendégünk számára kényelmes szobákat, ízletes és minőségi konyhánk által nyújtott szolgáltatást tudunk biztosítani.
50 parkolóhelyből álló parkolót biztosítunk vendégeink számára.










A Hotelben 3 különböző méretű terem biztosítja amelyek mint egy 600 fő befogadására alkalmasak a rendezvények helyszínét.
Volt itt már konferencia, születésnap, esküvő, banket és szeminárium egyaránt.

A Hotelben 112 szoba áll rendelkezésre, több mint 150 fekvőhellyel. 7 exclusive apartmannal.
Minden szoba klimatizált, TV-vel ellátott, ahol csendes nyugott pihenést biztosítunk az önök számára.

További elérhetőségek:

  • Centrala i Recepcija Hotela
    Tel.: 034/335-812, 
  • Direktor Hotela
    Tel.: 034/337-129, 

az ön képei:

3 csillagos hotelek
Apartmanok
ballagás
esküvő
Éttermek
három csillagos hotel
három csillagos hotelek
HOTEL
hotel szállás
hotel hotelek
Hotelek
Hotelek Motelek
hotels Szerbia
konferenciák
kongresszusi turizmus
luxus apatrtmanok
luxus szállás Kragujevac
rendezvények
szoba
turizmus
vendéglátás
Cégadatok :.
Megtekintve: 70220
Futoška 109
Újvidék, 21000
Szerbia
Érdeklődjön Térképen

service description:

Cégadatok :.
Megtekintve: 44007

service description:

ILE DE FRANCE - Francia sziget Szerbia szivében, Újvidék szivéban. Érezze át a francia udvar jellegét, eszenciáját, fényűzését. Az apartmanjainkat olyan emberek keresik akiknek van stilusuk, jó izlésük, és van érzékük kiválaszani a legjobbat.

Igéret – a sok szó mellé tűzűnk képeket. Ezek a képek magukért beszélnek és reméljuk hűen bemutatják az ILE DE FRANCE értékét.

Lokácio - nem lehet benünket elkerülni. A fontos menevonalak kereszteződéséban vagyunk. Közel a kórházhoz, Vásarhoz, Halász szigethez..

Parking – a szálloda udvarában található meg a garázsparkoló. 24 órás video megfigzelőrendszerrel.

Hotel 14 világszinti lakosztállyal és video felügyeleti parkolóval rendelkezik. Minden szobában található TV felszerelés, telefon vonal és LAN csatlakozó az internetre.

Éjjeli szállás reggelivel – az ILE DE FRANCE egy olyan szálloda, amely a saját vendégeinek éjjeli meghállás mellett reggelit is ajánl svédasztal formájában. A gyönyörű környezet, kedves házigazdák és kellemes személyzet mellett tapasztalják meg Franciaországot kicsiben. A mi egyetlen feladatunk az hogy, az Önöknek a szolgálatán legyünk


Lakosztályok – A hotel francia fekvőhelyes, két ágyas és négy személyes lakosztályokkal rendelkezik, még a legválogatósabbaknak is és az olyan vendégeknek akiknek van izlésük a francia fekvőhelyes LUXUS lakosztályok kiválasztására. Minden lakosztály erkéllyel, konyhával és konyhai bárral rendelkezik.

Apartmanok – vidám, gyengéd, kellemes, jó összhangu szinek különleges hangulatot árasztanak. Minden szoba hangszigetelt, igy őrzi az Ön nyugalmát. Minden szoba internet csatlakozással, tv-vel, telefonnal rendelkezik.

Terasz- minden szoba rendelkezik terasszal, növelve a szabadság és a nyitottság érzését. Élvezze a naplementét vagy az elsö reggeli feketét a friss levegőn!

Ambient – Francia anyagok, gyengéd, vidám vonások a belső térnek egyedi, felejthetetlen hangulatot kölcsönoznek. Keresenek fel minket, nem fogja megbánni.

az ön képei:

elhelyezés Ujvidék
hostel
hostel Újvidék 
Hotel Ujvidék
hotel hotelek
Hotelek
Lukszus elhelyezés Ujvidék
Cégadatok ::
Megtekintve: 12778
Savski Trg 7
Beograd, 11000
Szerbia
Tel.: 011/664-40-55
Térképen

service description:

További elérhetőségek:

Cégadatok ::
Megtekintve: 15038
RESAVICA 6. августа Ламела III
Despotovac, 35213
Szerbia
Tel.: 035-627-505
Térképen

service description:

Cégadatok ::
Megtekintve: 27926
Rudnička br. 4 bb
Soko Banja, 18230
Szerbia
Tel.: 018/830-602
Fax: 018/830-622
Térképen

service description:

Hotel Moravica

Ha szállást keres kiemelkedő természeti környezetben, ahol összetalálkozik a gyönyörű Ozren-i erdei táj és csobog a Moravica folyó, akkor biztosan rátalál a háromcsillagos Moravica hotel.

A folyó közelsége különös dominanciát ad a hotlenak, ami a vendégeknek kivételes élményt nyújt. A hotle elmlékeztet egy nyílt tengeren megfeneklett hajóra, ami uralja a környezetet. A hotel közelében található a strand illetve a "Banjica" gyógyfürdő.
A szállodakomplex szerves része a sétány, amely lehetővé teszi a vendégek teljes kikapcsolódását és pihenését.

A pihenés szépsége és a hagyományok egyben!
Ha ehhez hozzáadjuk azt a tényt, hogy a közelben megtalálható a legfelszereltebb üdülőhely "Lepteria" és az ősi város, akkor megkapjuk azt a környezetet, amelyre mindenki vágyik pihenése során.

A hotel Moravica 200 férőhelyel rendelkezik 6 apartmanban, 15 egyágyas és 80 kétágyas szobával,400 férőhelyes étteremmel, banket teremmel, nemzeti étteremmel, két aperitiv bárral, és egyedi kongresszusi teremmel.
A szálloda vendégeinek rendszeresen zenés esteket szervez gasztronómiai különlegességekkel.

az ön képei:

Apartmanok
gyógyfürdő turizmus
Gyógyfürdő gyógyközpont
Cégadatok ::
Megtekintve: 9622
Jabučko Ravnište
Kalna, 19353
Szerbia
Tel.: 019./3195-135
Fax: 019/3195-134
Térképen

service description:

az ön képei:

HOTEL
Hotelek
hotelek Szerbia
konferencia terem
konferenciák és szemináriumok szervezése
konferenciaszervezés
Sielés Szerbiában
sielési központ
síközpont
Cégadatok ::
Megtekintve: 26398

Nova Varoš, 31320
Szerbia
Érdeklődjön Térképen

service description:

Cégadatok ::
Megtekintve: 26615
Trg Oslobodjenja 1
Törökbecse, 23272
Szerbia
Érdeklődjön Térképen

service description:

Cégadatok ::
Megtekintve: 13453
Maršala Birjuzova 56
Beograd, 11000
Szerbia
Érdeklődjön Térképen

service description:

Cégadatok ::
Megtekintve: 11484
Novosadskog Sajma 35
Újvidék, 21100
Szerbia
Érdeklődjön Térképen

További kategóriák:

service description:

Hotel
Cégadatok ::
Megtekintve: 27861
Njegoševa 2
Beograd, 11000
Szerbia
Érdeklődjön Térképen

service description:

Cégadatok ::
Megtekintve: 36344
Ćirila i Metodija 116
Újvidék, 21000
Szerbia
Érdeklődjön Térképen

service description:

| Találatok:57
1|2|3|forw