Cégadatok :
Megtekintve: 439744

service description:

UNIVERZAL cég irodafelszerelés, iskolai felszerelés, ügyviteli
galantéria és játék nagykereskedelemmel foglalkozik.
Több mint 20 éves fennállásunk alatt árukinálatunk igazán széleskörű,
magasminőségü és elfogadható árfekvésű. Nagy kiállitótermünkben minden
termékünk megtalálható, ami megkönnyiti a vásárlást.
A mergrendeléseket azonnal leszállitjuk, előnyünk a gyorsaság.
Iskolai és irodai felszereléssel a legnagyobb bevásárlóközpontokat
látjuk el az ország területén.
Kinálatunkat saját gyártású termékekkel is kibővitettük.
Szerintünk a siker soha nem véletlen, hanem megtervezett, rendszeres
csapatmunka eredménye.
Anno 1987-ben a Plavi Cuperak könyvkereskedéssel kezdtük munkánkat.
Ez a könyvkereskedés volt abban az időben az első magánkézben levő
bolt Jugoszlávia területén-alapitói a Kekity család. Állithatjuk, hogy
abban az időben minden újvidéki lakos ismerte könyvkereksedésünket.
Univerzal nagykereskedésünket 1992-ben alapitottuk meg.
A 2005-ös évben Belgrádban nyitottunk egy kiállitó-termékforgalmazó
szalont, valamint elkeztdük épiteni a 3000 négyzetméteren fekvő
raktárunkat, melyben 600 palettának van hely és teljes egészében
felszereltük a legmodernebb berendezésekkel, melyek az áru fogadását
és küldését könnyitik.
Nisben 2008-ban nyitottunk üzletet, igy eladási hálózatunkkal
lefedtük egész Szerbia területét.

Univerzal ma
Cégünk üzletpolitikáját egyeztettük a mai üzleti viszonyokkal. Az
elfogadott világmércék alapján dolgozunk: ISO 9001:2000 . Célunk
vevőink gyors és pontos kiszolgálása, valamint helyzetünk megerősitése
Szerbia piacán.

www.uni-online.rs

További elérhetőségek:

  • Tel.: 021/6790-428, 
  • Tel.: 021/6790-429, 
  • Tel.: 021/6403-207, 
  • Tel.: 021/6403-211, 
  • Tel.: 021/6402-490,  Fax: fax 021/6402-068

az ön képei:

babák
billentyűzet
CD
Ceruza
ceruzák
díszcsomagolás
dvd
egér
elemek
faksz tekercs
faragó
fénymásoló papir
fénymásolók
filmszalag a fax gépekhez
flomaszter
Cégadatok :
Megtekintve: 97089
Petra Drapšina 3
Óbecse, 21220
Szerbia
Tel.: 021/6913-512
Fax: 021/6916-699
Térképen

service description:

Continental Becse D.o.o. Irodai felszerelések forgalmazásával és javításával foglalkozik:
  • elektromos írógépek

  • számológépek

  • kasszák

  • faxok

  • fénymásolók

  • lézer nyomtatók

  • Ink-Jet nyomtatók

  • multifunkciós gépek

  • GPS rendszerek forgalmazása

  • Bluetooth Handsfree mikrofon forgalmazása

A fent felsorolt termékekhez alkatrészeket és használati cikkeket is forgalmazunk. Mindennemű szines, illetve fekete-fehér lézernyomtató toner kazetta töltését is végezzük, elfogadható áron. Kinálatunkban megtalálható eredeti és használt, feltöltött kazetta minden fajta lézer nyomtatóhoz. Minden fajta nyomtató ink jet kertridzsét feltöltjük.
Matricás nyomtatókhoz ribbonokat is forgalmazunk.

Nyomtató javitást végzünk, hivjon minket, gyorsan és hatékonyan elvégezzük a javitásokat.

A következő fénymásoló gépek javitását vállaljuk:
  • Canon

  • Konica Minolta

  • Ricoh

  • Sharp

Ezekhez a fénymásoló gépekhez alkatrészeket és használati cikkeket is forgalmazunk.
2009. óta fénymásoló gépek lizingelésével is foglalkozunk.
Lizing alatt azt értjük, hogy az új fénymásoló gépet kiadjuk bérbe az ügyfélnek egy meghatározott időre, majd, amikor lejár ez az idő, a gép az ügyfél tulajdonában marad.
A bérleti, illetve lizing idő alatt az ügyfél fix havi bért fizet, minden más, mint pl. a gép karbantartása és javitása a szerviz felelőssége.

A következő kasszagépek találhatóak a kinálatunkban:
  • Ei

  • Sharp

  • Galeb

  • HCP

A kasszagépekhez használati cikkeket is forgalmazunk.

GPS navigációs szisztémeket és Bluetotth Handsfree berendezéseket is forgalmazunk.

Munkaidő:
Munkanapokon 06.00 - 14.00
Szombaton: 07.00 - 12.00 óráig.

További elérhetőségek:

az ön képei:

Elektro szerviz
fax
fénymásoló
Irodaszer irodafelszerelés
lézer nyomtató
másológépek bérbeadása
másológépek bérlése
Cégadatok :.
Megtekintve: 54447

Újvidék, 21000
Szerbia
Tel.: 021/443-003
Fax: 021/443-003
Térképen

service description:

További elérhetőségek:

  • Tel.: 021/4770-616, 
  • Tel.: 021/446-124, 
Cégadatok :.
Megtekintve: 41169
Kneza Mihaila 90 C
Arandjelovac, 34300
Szerbia
Tel.: 034/702-085
Térképen

service description:

További elérhetőségek:

Cégadatok :.
Megtekintve: 74158
Bokeljska 54
Szabadka, 24000
Szerbia
Tel.: 024/546-883
Fax: 024/547-150
Térképen

service description:

NYomda, nyomdaipari szolgáltatások.
Könyvek, munkafüzetek, füzetek nyomtatása.
Számítógépes kidolgozás.

19 évvel ezelőtt... . .

A Csíkos Kiadói, Nyomdaipari és Kereskedelmi Vállalat – Szabadka Bokelj u. 54. 1990. június 8-án alakult, magántulajdonban, nyomdaipari szolgáltatásokra, valamint kis- és nagykereskedelemre.

Kezdetben, nyomdai felszerelés nélkül, a munka kizárólag készáru-kereskedésre irányult, a nyomdából pedig az első formanyomtatványok 1990. október 1-jén kerültek ki.

Ebben az időszakban az elsődleges elképzelés az volt, hogy megépüljön és teljessé váljon a számítógépes adatfeldolgozásban nélkülözhetetlen végtelen formanyomtatványok nyomdája. Nagyon gyorsan megtörtént azonban a termelési program bővítése, hiszen az ügyfelek névjegykártyák, cégjelzéses papírok, tömbáru és egyéb irodai áru nyomtatására is igényt tartottak. Ezért a vállalat alapítója, Csíkos József okleveles nyomdászmérnök még abban az évben a már meglevő rotációs gép mellé megvásárolt egy hagyományos ofszet gépet. A gépállomány bővülésével még sokoldalúbbá vált a kínálat, miközben bővült a meglevő üzlethelyiség és két üzlethelyiség is megépült. A termelési program állandó bővülésével, a nyomdai szolgáltatások sokrétűségével, kiteljesedésével nőtt a foglalkoztatottak száma is. Jelenleg 35 dolgozója van a nyomdának, köztük bizonyos számú rokkantat is alkalmaz a cég.

1993. július 1-jén a vállalat átalakult, CSÍKOS HOLDING Kft-évé, amelyhez két vállalat tartozott: a Csíkos Nyomda Kft. és a Csíkos Promet Kft. Ily módon megteremtődtek a feltételek a hatékonyabb és termelékenyebb munkához, a nyomdaipari szolgáltatások és a kereskedelem fejlődéséhez is.

Meg kell említeni, hogy a Csíkos Nyomda Kft. 1993. évi megalapításának egyik oka az is volt, hogy a vállalat a nyomdaipari szolgáltatások mellett a rokkant személyek foglalkoztatását, rehabilitációját és képzését is végző vállalattá váljon. Ezáltal a CSÍKOS NYOMDA Kft. belépett a Szerbiai rokkantakat foglalkoztató vállalatainak a közösségébe, és jelenleg dolgozóinak 50% a rokkantak közül kerül ki. A rászoruló emberekről való gondoskodás mellett ezekben a helyiségekben folyamatosan végzik mintegy 15 tanuló képzését, mindenekelőtt a Hallássérültek Középiskolájának valamint a Nyomdaipari Középiskolának a tanulói közül.

2008 ban A CÍKOS HOLDING átalakult CSÍKOS GROUP Kft-vé.

az ön képei:

CTP
digitális nyomtatás
grafikusi szolgáltatás nyomtatás
Irodaszer irodafelszerelés
katalógus
Cégadatok ::
Megtekintve: 9879

Kragujevac , 34000
Szerbia
Érdeklődjön Térképen

service description:

Cégadatok ::
Megtekintve: 39454

Szabadka, 24000
Szerbia
Tel.: 024/530-875
Térképen

service description:

Cégadatok ::
Megtekintve: 53615
Cara Dušana 41
Nova Pazova, 22330
Szerbia
Érdeklődjön Térképen

service description:

háztatrási gépek, irodai gépek és felszerelések forgalmazása.
Cégadatok ::
Megtekintve: 98974

service description:

Grafikai anyagok forgalmazása, külföldi cégek képviselete.

KONTAL cégünk a következő termékeket forgalmazza:
- nyomdaipari termékek, felszerelések és berendezések
- bálázó gépek
- brikett prések
- szekundáris nyersanyagok feldolgozására szolgáló gépek
Mindez az ismert német STRAUTMANN cég széleskörű kinálatából.
Préseink alkalmazhatóak a papir és karton hulladékok préselésénél,
fémhulladékok (hordók, konzervek és más fémgalantéria) préseléséhez,
valamint mindennemű plasztikus hulladék - PET hulladék préseléséhez
is.
Ezeket a présgépeket elfogadható áron kináljuk. Kielégitik a
munkafolyamatoknál előirt szabályokat és az ökológiai előirásokat.

Újdonságaink:

Nyomdaipari felszerelések és nyersanyagok behozatala és forgalmazása.
Ismert termelői cégek képviselete.
Irodai kirendeltségünkben behozatali irodai kellékeket, iskolai
kellékeket és ügyviteli, reklám kellékeket forgalmazunk.
AGFA Graphic - grafikus nyersanyag és felszerelés
Flint Group - nyomdaipari festékek
Savatech - offszett gumik és rolnik tabakban és sineken
Kimoto- nyomdai előkészitő termékek
DZS - irodai anyagok, kellékek, iskolai anyagok, kellékek
Folia - hobbi program

További elérhetőségek:

  • E-mail: office@kontal.co.rsTel.: 011/398-52-65, 
  • Tel.: 011/398-52-71, 
  • Tel.: 011/398-52-76, 
Cégadatok ::
Megtekintve: 32343
Bulevar Milutina Milankovića 120 E
Beograd, 11000
Szerbia
Tel.: 011/3010-200
Fax: 011/3010-253
Térképen

service description:

Cégadatok ::
Megtekintve: 16048
Bogdana Šuputa 51
Újvidék, 21000
Szerbia
Érdeklődjön Térképen

service description:

Előállítása és forgalmazása iskolai felszerelések,tanszerek,irodai eszközök,üdvözlőlapoknak.
Cégadatok ::
Megtekintve: 17341
Trg Dositeja Obradovića 8
Újvidék, 21000
Szerbia
Érdeklődjön Térképen

service description:

Cégadatok ::
Megtekintve: 11223

Beograd, 11000
Szerbia
Érdeklődjön Térképen

service description:

Cégadatok ::
Megtekintve: 11492

service description:

Cégadatok ::
Megtekintve: 28666
Jevrejska 17
Újvidék, 21000
Szerbia
Érdeklődjön Térképen

service description: